Új szemészeti eredmény: az elektronikus retina!
Elektronikus retinát kapott két vak ember. Két brit férfi, akik már évek óta teljesen vakok voltak, egy elektronikus műretina beültetésével részben visszanyerték a látásukat. A retina mögé ültetett kis eszköz segítségével a két férfi képes érzékelni a fényt, és bizonyos formákat is felismernek.
A két férfi az Oxfordi Egyetem szemklinikája és a londoni King’s College Kórház közös klinikai kísérletében vett részt. A kutatás vezetői Robert Maclaren professzor és Dr. Tim Jackson voltak. A két kísérleti alany, Chris James és Robin Millar a retinitis pigmentosa nevű szembetegség következtében vesztette el fokozatosan a látását. A retinitis pigmentosa az ideghártya ritka, progresszív elfajulása, mely végül vaksághoz is vezethet.
A hártyavékonyságú, és mindössze 3 mm-es, retina mögé beültetett mikro-elektronikai chip összesen 1500 fényérzékeny pixelt tartalmaz, melyek képesek átvenni a fotoreceptor pálcikák és csapok funkcióit, mely során a látható fényt idegi jelekké alakítják.
A műtéti beavatkozás során a retina mögé ültették a sebészek az elektronikus eszközt, majd egy vékony kábelen keresztül az irányítóegységet kivezették a páciens füle mögé. Amint fény jut a szembe, a mikrochip stimulálni kezdi az apró pixeleket, melyek elektronikus jeleket küldenek a látóidegbe, majd onnan az agyba. A chip érzékenységét bármikor lehet állítani és finomhangolni egy külső vezérlőegység segítségével.
“Közelről képes vagyok megkülönböztetni az egyenes vonalakat a görbe ívektől, de távolra még mindig nagyon rosszul látok” – mondta Chris James.
“Ez a legelső alkalom, hogy egy teljesen vak brit férfi újra képes legyen a fény és a formák felismerésére. A korábbi látásjavító kísérletek során őssejt-terápiát és egyéb kezeléseket alkalmaztak, de azokban az esetekben eleve nem voltak tökéletesen vakok a páciensek” – nyilatkozta Maclaren professzor, az Oxfordi Egyetem szemklinikájának kutatója.