Köszönetnyilvánítás és sikertörténet!

Köszönetnyilvánítás és sikertörténet!

A Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezetének Elnöke, Mellár Renáta nagyon sikeresnek mondja a szervezet működését, mióta rátalált személyi asszisztensére, Lukács Renátára, akinek a neve sok ember számára, ismert lehet a televízióból.
Lukács Renáta egy valóságshow szereplője volt nemrégiben, amit az egész ország nagy figyelemmel kísért.

Személy szerint nem néztem ezt a valóságshow-t, és Lukács Renátát sem ismertem, így mikor állásinterjúra érkezett hozzám, nem tudtam, hogy ki is ő.

Egy kivételesen szimpatikus lányt ismertem meg Lukács Renáta személyében az interjú folyamán, és ami nagyon megfogott, hogy egy igazán sugárzó, boldog nővel találtam szemben magam, akinek nagyon fontos az, hogy az emberek mit is gondolnak róla.

Szeret tenni másokért, és velem együtt harcol a mai napig azért, hogy a vakságban és gyengénlátásban szenvedő embertársainknak bármiféle segítséget tudjunk adni.
Mi ketten egy igazán kiváló párost alkotunk, hiszen Lukács Renátának roppant éles esze van és emellett hatalmas szíve, ami a mai világban nagyon sok emberből hiányzik, amin sajnos nem is csodálkozom.
Lukács Renáta mégis meg tudta őrizni a kisugárzását és az emberségét.
Lukács Renátában mindig ott van a pozitívum minden dologban, bármit is csinál.
Egy roppant okos, lendületes, csupa szív, szeretetre méltó és diszkrét nőt ismertem meg Lukács Renáta személyében.

Lehet, hogy az égész ország ismeri Lukács Renátát és lehet, hogy nagyon sokan úgy ítélnek meg másokat, hogy személyesen nem ismerik az illetőt, ami egy hatalmas hiba…, de próbáljanak meg megismerni embereket, mielőtt ítélkeznek bárki felett is.

Ez ma egész nap őrlődött bennem, hiszen van egy-két firkász, akik hamis híreket kreálnak emberekről, és bunkó stílusban beszélnek olyanokról, akiket nem ismernek egyáltalán, legfőképpen emberileg nem.

Ha nincs pozitív hír, akkor keltsünk negatív híreket ismert emberekről és próbáljuk meg lejáratni egy ország előtt…csak nehogy egyszer a dolgok megforduljanak és a rossz hírek keltői, kerüljenek negatív hírverésbe….!

Nagyon sokan ismerjük és szeretjük Lukács Renátát, hiszen személyiségével és munkájával rengeteget ad a látás csökkent embereknek és ennél még többet ad a kollégáinak mindennap.
Ezt a felelősségteljes munkát lélek és szív nélkül nem lehetne mindennap végezni.

Én magam nagyon büszke vagyok Lukács Renátára és áldom a napot, amikor megismertem őt.
Nagyon nem szeretem, ha olyan embereket vádolnak meg negatív dolgokkal, akiket szeretek és egyébként a hírverés hazugságon alapszik.

Lukács Renáta egyes egyedül soha nem szervezett a Vakok és Gyengénlátók Szervezetének Rendezvényt.
Én, aki a szervezet elnöke vagyok, (Mellár Renáta), én vagyok az, aki a kollégáim szervezésére és a rendezvény lebonyolítására rábólint és nem, Lukács Renáta.

A rendezvény sikerét soha nem lehet előre megítélni, soha nem lehet előre kiszámolni azt, hogy mennyien várhatóak az adott rendezvényre, bár néhány ember annyira sokat képzel magáról, hogy véleményt tud alkotni egy rendezvény lebonyolításáról, miközben még egy rendezvényt sem bonyolított le soha az életben.

Kicsit felbosszant, ha jogtalanul vádolnak meg másokat.

Egész életemben kerültem a hazug embereket, és ezután is fogom, de azt sem fogom hagyni, hogy a számomra kedves embereket, bárki is sértegesse vagy hazugságokat, keltsen róluk.

Lukács Renáta fantasztikus és szerethető személyiség, egy olyan ember, aki munkaidőn kívül is a látás csökkentekért dolgozik.

Én arról a Lukács Renátáról beszéltem Önöknek, akit Én ismerek, akivel nap, mint nap együtt dolgozom.

Köszönöm, hogy elolvasták a kiírásomat!

Én magam csak köszönni tudok Lukács Renátának.

Köszönöm a szeretetteljes munkádat és hagyd mindig figyelmen kívül a negatív hírek hordozóit, hiszen Te mindig több leszel, mint azok, akik hamis híreket közölnek rólad!

Üdvözlettel és Tisztelettel:
Mellár Renáta
Elnök