Sikerrel zárult a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete Jótékonysági Aukciója

Az aukció résztvevői ülnek a teremben
 Hagyományteremtő céllal rendezte meg első jótékonysági aukcióját május 9-én a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete a Székesfehérváron található Hiemer-Házban. Festményeket és sportmezeket ajánlottak fel neves festőművészek és sportolók.
Az aukció darabjai között számos jó hírű festőművész alkotása szerepelt.

Az aukciós estet, leginkább azoknak a nagylelkű és jó szívű festőművészeknek és sportolóknak ajánlottuk és szerveztük, akik az aukcióra festményeket és sportmezeket adományoztak a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete részére.

Mellár Renáta, a rendezvény védnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi lény alaptulajdonsága az, hogy szeret adni. „Akik az aukcióra felajánlásokat adtak, a szívüket adták a jó ügyért.”
Jó tudnunk, hogy kiváltság adni. Azt kívánom, hogy minél többen érezzék meg, hogy jó dolog és cselekedet adni.

Akkor válunk igazán emberré, ha részt vállalunk mások szenvedésében.

Ez jó alkalom erre, hiszen az aukció bevételéből a vakságban és gyengénlátásban szenvedő gyermekek és felnőttek megsegítésére illetve a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete további működésére fordítjuk – tette még hozzá Mellár Renáta, aki a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete Elnöke is egyben.

A jótékonysági esten 34 db festményt és 7 db sportmezt sorakoztatott fel a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezete.

Minden olyan festmény és sportmez, mely szerepelt az aukción felkerül a Vakok és Gyengénlátók Fejér megyei Szervezete által indított internetes aukciós oldalra. A festmények, és sportmezek megvásárlására augusztus végéig még lehetőség van.

Az aukcióra folyamatosan várjuk az újabbnál-újabb festmény és egyéb műtárgyak és sportmezek felajánlását. Hiszen már a következő jótékonysági alkalmat kezdenénk el előkészíteni – mondta Lukács Renáta szervező.

Az aukciós oldalunkat még a héten közzé fogjuk tenni, hogy mindenki a saját maga kedvére válogathasson a gyönyörű festményeink és hírességeink sportmezei közül.

A művészeknek köszönjük jótékonysági estünkön való személyes részvételüket.

Mindez nagy példája az emberi szív nagyságának.

Minden tiszteletem az övék!

Üdvözlettel:
Mellár Renáta, Elnök